Alexandra Ivy - Darkness Everlasting

Cím: Darkness Everlasting/Nur ein einziger Biss

Író: Alexandra Ivy

Megjelenés éve: 2008

Magyar megjelenés: Ilyenről még nem tudni

     Nos, eljutottam máris a sorozat harmadik kötetéig. A helyzet az, hogy nem is tudom, hol kezdjem a beszámolót. Ugyanis vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban. De talán vegyük át először röviden a történetet.
     Styx az előző kötet végén átvette az Anasso helyét. Tömören összefoglalva nem csak a vámpírok királya, hanem minden démon felett áll. Na most, a vérfarkasok egy szakadár csoportja le akarja taszítani őt a posztjáról, ugyanis évet óta elnyomásban kellett élniük, ami miatt most kihalófélben vannak. Ők legalábbis erre fogják. A királyuk, Salvatore mindent megtesz, hogy visszahozza a vérfarkasok régi fényét. Érdeklődésének tárgya pedig egy különleges emberi nő, Darcy.
     Hogy megregulázhassa a vérfarkasokat és alkut köthessen velük, Styx elrabolja Darcy-t az orruk elől. Átadja nekik, ha hajlandók engedelmeskedni neki. Csakhogy Salvatore is mindent elkövet, hogy magához csábítsa a lányt. Például a régóta vágyott családja történetével, akiket még nem ismer.
     Darcy az utcán nőtt fel. Egyik nevelőszülőtől a másikig küldték az árvaházból, a különleges képességei miatt. (Gyorsabban gyógyul az embereknél, nem öregszik kb. 18 éves kora óta stb...) Végül megszökik és az utcán nő fel. Nem tudja, ki a családja, ahogy azt sem, micsoda ő valójában. Ja és vegetáriánus (ez majd akkor lesz igazán ironikus, mikor leleplezik micsoda).
     Na már most, az ember azt hinné, hogy meg van a magához való esze ennyi megpróbáltatás után. És nem is hülye. Viszont bevallom őszintén, engem teljesen kiborított. Nincsen túl nagy személyisége, sokszor néhány húzásával igazi p****nak éreztem. Sajnáltam Styx-öt, amiért ilyen nőt kapott párjának. Mintha az írónő elfelejtett volna valami értékelhető, vagy legalább szembeszökő, értelmes tulajdonságot adni neki.
     Leginkább teljesen közömbös volt minden iránt. Póker arccal szemlélte a világot, nem esett pánikba, még csak fel sem húzta magát. Az érzelmi mércéje felett végig a semleges jelző villogott, néhány esetben képes volt haragot mutatni és kiborulni, de ennyi. Végtelenül naiv, kicsit talán túl ártatlan és mindenkiről csak a legjobbat feltételezi akkor is, ha az illető meg akarja ölni. Szó szerint nem képes egy légynek se ártani, de még igazán gyűlölni se senkit, vagy haragudni rá.
     Levetet sem hagyták ki a kötetből legnagyobb örömömre, mert nagyon megszerettem a kis vízköpőt. Ő megy dajkának Shay kérésére Darcyhoz. De most némely esetben engem is csak idegesített, mint szórakoztatott. Voltak nagyon buta megnyilvánulásai attól függetlenül, hogy egy gyerek értelmi szintjén van. De még mindig a kedvenceim közé tartozik, hiszen a végére újra azzá az aranyos kis vízköpővé vált.
     Feltűnnek az előző kötetek szereplői is, főleg Vipera. Még mindig imádom a karakterét, nagyon remélem, hogy a továbbiakban is feltűnik. Darcy anyja egy kurva és egy gonosz, szívtelen ribanc, de ezt ő maga is kimondja. Legalább őszinte. Akármennyire is akar meggyőzni engem a könyv vége ennek ellenkezőjéről, én nem vagyok a naiv Darcy, szóval képtelenség hogy kedves is tud lenni és van szíve. Ő maga mondja ki, hogy nem anyatípus...! Nem tudok így gondolni rá azok után, amit tett. Képes lenne a saját lányát is megölni, aztán kiláncolja egy ágyhoz, hogy megerőszakolhassák. És mi az egyetlen reakciója? "Azért vigyázz a testére, mégis a lányom."
Szóval Nem! Hatalmas NEM!
     Salvatore karaktere viszont tetszett és felkeltette az érdeklődésem. Valahogy már az elejétől fogva azt az érzést keltette bennem, hogy rossz felől próbálja megközelíteni a nemes célt, de nem az a kegyetlen figura, akinek kinéz. Sőt. Végtelen kedvességet és türelmet tanúsított Darcy iránt ellenben a többi farkassal. Egyáltalán nem lehet rá úgy asszociálni, mint főgonosz és biztosan nem is ez volt a célja az írónőnek, ha saját kötetet kap. A végén viszont jót kellett nevetnem, mikor a két pasi egymásnak esett és Darcy vetett véget a küzdelemnek egy ilyen beszólással: Arra gondoltatok már, hogy elrendezhetitek kulturáltan is a dolgot? Mondjuk tárgyalással? xD Erre a két csávó úgy néz rá, mintha UFÓ lenne. XD
     A történet nagyon érdekes volt, hozta a már megszokott színvonalat és fordulatokban sem volt hiány. Annak ellenére, hogy előre kiszámíthatjuk mi fog történni, mindig nyitva hagy egy olyan kérdést, ami felkelti a kiváncsiságunk és várnunk kell addig, míg mindenre fény derül. Azért a legutolsó jelenet kiborított. Ez a naiv "mindenki jó és szép az élet meg rózsaszín" lezárás hányingerkeltő volt. Oké, hogy mindenki tette mögött van  valami indok, de ha a saját anyád úgy bánik veled, ahogy, nem bocsájtasz meg neki egy egyszerű vállon veregetés után. Főleg, ha a szemed láttára akarja szemmel megerőszakolni a pasid és még csak nem is titkolja. Szép elmélet, hogy megmagyarázzuk a miérteket. De akkor is vannak dolgok, amiket nem lehet ilyen egyszerűen elintézni vagy megbocsájtani. Anyád ribanc, de a te érdekedben volt, nagy ölelés és minden rendben.... Borzasztó...

Értékelés:

A történet: 3/5
A borító: 2,5/5
A nyelv: 2/5
Kedvenc jelenet: Mikor Levet vezet
Kedvenc karakter: Styx és Salvatore
Ami tetszett: Hát bevallom, most nehéz felsorolnom néhány épkézláb dolgot. Szűrjétek le. :P
Ami nem tetszett: Azt hiszem magáért beszélt a fenti beszámoló.


„- Ha behunyom a szemem úgy tehetek, mintha ez az egész csak egy rémálom lenne, ami majd elmúlik – morogta.
- Lehet, hogy rémálom vagyok, de attól tartok nem megyek sehova.
Várt egy szívdobbanásig. Mikor a nő továbbra sem akart együttműködni, Styx felé hajolt és ajkát az övére nyomta. A nagy, gyönyörű zöld szemek azonnal felnyíltak a meglepetéstől.
- Hé – lehetle. – Hagyd abba.”

„- Azok a férfiak vérfarkasok voltak, én pedig vámpír vagyok – mondta ridegen.
- Persze, és gondolom Frankensteink vár az ajtó előtt, mi?
Styx halkan felszisszent. Nevetséges hollywoodi mítoszok. Az emberek a nélkül is elég ostobák voltak, hogy ilyen szennyel rothasztanák az agyukat.”

„A sötét figyelmeztetést elvágta egy követelődző, parancsoló hang, mely az ajtón át szűrődött be. A hangnak erős akcentusa volt és egy jó nagy adag francia megvetés vegyült bele.
- El az utamból, tökfej. Hát nem látod, hogy azért jöttem, hogy segítsek a fogolynak?
Styx az ajtó felé fordult, kifejezése hitetlenséget tükrözött.
Teringettét! Mi közeledhetett, ami még minden vámpírok urát is sokkolta?
- Az istenekre, mit keres itt? – lehelte Styx. 

- Ki az? – kérdezte a lány.
- Levet. – Visszafordította felé a pillantását. – Készülj fel, angyal.
Felhúzta a takarót az orráig. Mintha az megvédhetné. – Veszélyes?
- Csak az ép elmédre.”

„- Most pedig, ha már itt vagy, miért nem mesélsz nekem erről a nőről? Rájöttél már, miért olyan fontos a vérfarkasoknak?

…. 

- Nem jöttem még rá semmire azon kívül, hogy nem nő – vallotta meg Styx.
Viper meglepetten köhintett egyet és gyorsan félretette a poharát.
- Nem nő. Ne mond nekem, hogy a lány valójában egy férfi.
Beletelt egy hosszú másodpercbe, míg Styx követni tudta Vipera szavait. Nem mintha megdöbbentette volna a feltevés. Több mint ezer évet megélt. Elég kevés dolog tudta megdöbbenteni.
- Nem, természetesen nem. Ő… határozottan nő, de nem teljesen ember.”

„Vipera egyértelmű jókedvvel kuncogott fel. – Azt hiszem, ez egy igen.
Styx elfordította az arcát, tekintete zord volt. – Igen. Ő… meglepően gyönyörű. Olyan gyönyörű, mint egy angyal.
Vipera jókedve egy pillanatra sem lankadt. Fenébe az arcátlanságával. – Közel sem tűnsz olyan elégedettnek, mint lenned kéne, barátom.
- Ő… kiszámíthatatlan – ismerte be kelletlenül Styx.
- Ha van benne akármennyi emberi vér, akkor sajnos kiszámíthatatlannak kell lennie – mondta bánatosan Vipera.
- Nehéz megmondani, hogy kéne bánnom vele.
Vipera előre lépett és Styx vállára tette a kezét. – Ha elfelejtetted, hogy kell bánni egy gyönyörű hölggyel, Styx, akkor attól félek nincs remény számodra.”

„- Mi az? – kérdezte egyértelmű gyanakvással.
Styx ajka megrándult. – Csak egy kis veszélyes gyümölcslé, semmi más.
Darcy óvatosan belekortyolt és megkönnyebbült, mikor megérezte a narancsok édes ízét. Megkönnyebbült és meglepődött. – Ez friss. Te csináltad?
- Miért vagy így meglepve? Nem vagyok teljesen hasznavehetetlen.”

„- Te biztosan angyal vagy – lehelte, ahogy lassan kihúzódott, majd újra belé hatolt csípője egyetlen mozdulatával. – Mert megmutattad a Mennyországot.

… 

Véres pokol.
Jó, hogy halhatatlan volt.
Ilyen gyönyör biztosan a sírba vitt volna egy halandó férfit.”