Alexandra Ivy - Gueardians of eternity 04 - Darkness Revealed

Cím: Darkness Revealed/Im Bann Der Nacht

Író: Alexandra Ivy

Megjelenés: 2009

Oldal: 363

Sorozat: Guardians of Eternity

     Két főhősünk ezúttal Conde Cezar és Anna Randal. Anna egy "félreértés" során botlik Cezarbe. Az unokatestvérére kell figyelnie, nehogy ideje korán odaadja a hírhedtül nőcsábász spanyol grófnak az ártatlanságát. Anna nem igazán ebbe a társaságba való, a szüleit nem ismeri, az egyetlen rokona a nagynénje és az unokatestvére, Morgana. Köti az ígérete, így a conde nyomába szegődik, hogy ellenőrizze, nem-e Morganát szökteti meg éppen. Látja, hogy a férfi egy sötét szobába megy be, és néhány percnyi habozás után úgy dönt utána megy, hátha Morgana már előre bement. Mikor azonban kinyitja az ajtót valaki elkapja és berántja a sötét szobába.

     Cezart nem igazán érdekli a lány magyarázata, hogy miért követte. Természetesnek veszi, hogy a nők követik lenyűgöző szépsége miatt (hát igen, a vámpír ego). Szóval bűntudat nélkül veszi el a falnál Anna ártatlanságát és mikor a conde belekóstol a vérébe is, Anna rájön, hogy az élete végérvényesen megváltozott, ugyan nem érti, mi történik vele. Mire később magához tér a grófnak hűlt helye, az otthona lángok martaléka lett, az egyetlen rokonai halottak, vagyis magára van utalva és egy különös ösztön azt sugallja neki, hogy meneküljön.

     Történetünk majd' kétszáz évvel később veszi fel újra a fonalat, mikor Anna hírt kap, hogy Conde Cezar Chicagóba utazik, hogy részt vegyen egy rendezvényen. Sebtében összeállított terve szerint ő is oda utazik, elkapja Cezart és végre válaszokat szerez a kérdéseire. Mint például, hogy miért nem öregszik, milyen furcsa képességei vannak és szentül meg van győződve róla, hogy Cezar hibája mindez. Őt szeretné okolni minden rosszért.

„- Talán meg kéne vizsgáltatnod a fejed.

Cezar ajka megrándult. – És miért is?

- Mert százkilencvenöt év után én voltam az, aki megkeresett, nem pedig fordítva.

A férfi mosolya még szélesebb lett. Hát persze. Még ha Anna túl makacs is volt hozzá, hogy hangosan beismerje mindketten tudták, hogy a férfi szándékosan csalta őt Chicagóba.

- Ha jobban érzed magad a gondolattól.”

     Cezar onnét folytatná a dolgot, ahol százkilencvenöt éve abbahagyták, de de a lány nem kicsit van megsértve, amiért magára hagyta, így nem igazán akarja beadni a derekát, Cezar legnagyobb bánatára. A férfi persze nem igazán felel a lány kérdéseire, mindegyikre azt a választ adja, hogy "nem mondhatja el". Annyit azért elmond, hogy nem saját akaratából hagyta ott a lányt aznap este, a családja haláláról sem tudott semmit.

     Conde Cezar a Tanács parancsára utazott ide, hogy megvédje a lányt, mivel a sorsa az, hogy Orákulum váljon belőle. Persze a lány erről még mit sem tud, és Cezar semmit nem mondhat neki, míg a Tanács úgy nem határoz. Fény derül egy nagy családi titokra, visszautazhatunk Artúr király és a kerekasztal korába, és persze itt van a mindenre elszánt főgonosz, a feyek királynője, Morgana le Fey. Igen, ő az a bizonyos Morgana. Megismerkedhetünk Avalon titokzatos birodalmába, aminek helyét Morganán kívül senki nem tudja.

      Csak Anna képes legyőzni Morganát, nem titok, hogy többek között a nő ezért kívánja a halálát. Anna segítséget kap "multi-üknagyapjától" (igen, így nevezi, mert olyan távoli rokon) és miután Morgana megfenyegeti újonnan szerzett családja halálával, kénytelen megbízhatatlan erejére támaszkodni.

     Azt hiszem, ez a női főszereplő lett a sorozatban a kedvencem. Nagyon tetszett a karaktere, volt rengeteg vicces megszólalás ahogyan azt megszokhattuk, feltűnt Levet, Styx, Viper, Dante valamint a párjaik. Többek között megismerkedhettünk egy remete vámpírral is, Jagr személyében. Jagr több mint bosszús, amiért vámpírok látogatják az otthonát tekintélyes könyvtára miatt, ráadásul az Anasso parancsának muszáj engedelmeskednie, ezért fel kell merészkednie fajtársai közé.

     Nem sok mindent tudunk még meg róla, csupán annyit, hogy elég csúnya hegek borítják az egész testét, valószínűleg elég durván megkínozták és szörnyű dolgokat kellett kiállnia. Ezek miatt is lett remete. Az epilógus rendhagyó módon róla szólt, felcsigázva az olvasó érdeklődését, nehogy véletlenül letehesse a sorozatot és szusszanhasson egyet. Styx valamilyen megbízást ad Jagr-nek, ezzel elő is készíti a következő kötetét a sorozatnak, ami személy szerint engem már nagyon érdekel. 

     Az egész történet nagyszerűen ki lett dolgozva, mindenki kapott benne valamilyen szerepet. Csak azt sajnáltam, hogy a vége számomra kissé nyitott maradt. Az Orákulummá válás ugyanis Anna számára azt jelentené, hogy el kell hagynia Cezart. Erős tiltakozás után a Tanács hajlik az alkukötésre, hivatalosan a lány elfoglalja a helyét, de gyakorlatban száz évig nem zargatják és végrehajthatják a ceremónia hátralévő részét, melynek során a lány Cezar párja lesz, örökre. No most arról már nem szól a fáma, hogy a száz év után mi lesz. Persze, jön az utalás, hogy ha ezek kötődnek már senki nem választhatja el őket, de a fejezet végét ezzel a kérdéssel zárják. "És mi lesz Cezarrel, ha letelik a 100 év?" No én is ezt szeretném tudni. Anna sose hagyná ott, de amilyen szemét tud lenni a Tanács, én bármit kinézek belőlük. És valahányszor előkerül ez a kérdés, mindig elterelik a szót... 

     Összességében, én nagyon élveztem, a vége kimondottan izgalmas, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Értékelés:

A borító: 3,5/5

A történet: 5/5

A nyelvezet: 2/5

Kedvenc karakter: Anna, Cezar

Kedvenc jelenet: Az Artúr királlyal való beszélgetések

Ami tetszett: Anna harcos jelleme, gyengédsége és az egész karaktere

Ami nem tetszett: A kissé nyitott befejezés (de ezzel lehet egyedül maradok). Még ha tudom is a választ, megerősítésre vágyom.

Idézetek:

„A lány résnyire szűkült szemmel méregette. – Többet tudsz, mint amit elmondasz, ugye?

A férfi halkan felnevetett. – A következő ezer év is kevés lenne, hogy mindent elmondjak, amit tudok.

- Uh…

A féri mosolya lehervadt és lassan kinyújtotta karcsú kezét. – Megbízol bennem?

- Soha.”

„- Legalább megengeded, hogy valami biztonságos helyre vigyelek éjszakára?

Anna lehajtotta a fejét és a lábujjait tanulmányozta. A fogát csikorgatta, mert kénytelen volt elfogadni, hogy nem volt hová mennie. Hacsak nem akart az utcán aludni. Ha már kövekről és kemény helyekről volt szó.

- Nem mintha sok választásom lenne – morogta és vonakodva megfogta a férfi kezét.

Cezar egy apró kuncogással magához húzta, lehajtotta a fejét és puha csókot nyomott az ajkára.

- Anna Randal, azóta nem volt választásod, hogy azon az első éjszakán megpillantottalak.”

„- Már láttad őt korábban ma este.

-Ó – jelent meg egy apró mosoly a lány szája sarkában. – A magas, jóképű azték?

Cezar szeme résnyire szűkült, erős birtoklási vágyától megnyúlt a szemfoga.

- Óvatosan, querida. Darcy nem csupán Styx társa, de egy vérfarkas is és eléggé birtokló. – Olyan közel húzta magához a lányt, hogy érezte, ahogy testének melege körbeöleli. – És még ha hajlandó is lenne osztozni, én akkor sem hagynám.”

„- Hagytam, hogy egy teljesen idegen férfi elcsábítson, nem igaz? – A lány megrázta a fejét. – Ezt jó nagy adag ostobaságnak nevezném.

- Én végzetnek – felelte a férfi, mielőtt megállíthatta volna leleplező szavait.”

„A lány hitetlenkedve felhorkantott, szeme résnyire szűkült. – És mi a helyzet veled?

- Velem?

- Neked van… - A lány felmordult, ahogy kereste a megfelelő szót. – Társad, aki valami sötét barlangban lófrál?

Egy lassú, pimasz mosoly jelent meg a férfi ajkán a vonakodó kíváncsiskodásra. – Nincs társam.

- Miért nincs?

A férfi ajka lefelé kúszott az arcán és harapdálni kezdte a lány ajkát. – Néhány dologra, Anna Randal, megéri várni.”

„ – Miféle opciók… - A lány hirtelen elhallgatott és ugyanabban a pillanatban meg is torpant. Egy pillanatig Cezar azt hitte, meg fogják támadni őket. Aztán grimaszolt, mikor ráeszmélt, hogy a lány tágra nyílt tekintetét az ezüsthajú vámpírra szegezi, aki épp most szállt ki az autóból. Fenébe. Felkészíthette volna szegény nőt. Nem létezett olyan nő, akinek legalább egy kicsit nem akadt el a lélegzete a lenyűgöző démon láttán. – Szent tehén. Ő… Ő…

- Foglalt – morodta Cezar, képtelen volt megállni, hogy ne hajoljon le és lopjon egy csókot, a tiszta birtoklás jele. Csak mikor érezte, hogy a lány ellazul a karjaiban, akkor emelte fel a fejét és fordult a vámpír felé, akit évszázadokon át barátjának nevezett. – Vipera, köszönöm, hogy eljöttél.”

„- Ez meg mi? – kérdezte Levet.

- Azt mondtad, gondoljak egy kerítésre.

Levet csettintett egyet a nyelvével. – De nem egy fehér léces kerítésre, ami még egy nyulat sem tudna kívül tartani. Koncentrálnod kell.

Anna kinyitotta a szemét, így rámeredhetett a rút, egyetlenlen arcra maga előtt.

- Azt teszem.

Levet visszaült a helyére, kezét összefonta a mellkasa előtt, arcán megvetés tükröződött.

- Nem, Mr. Magas, Sötét és Halottra gondolsz. A csöpögős agyad annyira tele van vele, hogy hányingerem van tőle.”

„ – Ne pánikoljunk. – A vízköpő fel-alá kezdett járkálni kis körökben, szegény, törött szárnya ugyanolyan ütemben csapkodott. – Valahogy kijutunk ebből a káoszból. Csak ne pánikoljunk.

- Oké.

- Tisztán kell gondolkodnunk. Muszáj… - Fel, alá. Fel, alá. Fel, alá. – Gondolkodnunk kell és nem pánikolni. Ez a legfontosabb.

- Nem pánikolni.

- Igen. Nem szabad pánikba esni.

Anna megköszörülte a torkát. – Levet.

A vízköpő megtorpant és vad fénnyel csillogó szemét rászegezte. – Oui?

- Nem én vagyok, aki pánikol.

- Oké. – Felemelte rövid karjait. – Igazad van.”

„- Sacrebleu. – Levet nyugtalanul csapkodott a szárnyával, szeme tágra nyílt. – Azt meg hol szerezted?

Ó, csak egy apróság, amit a multi-üknagyapámtól kaptam, aki Artúr király és ó, igen, halott és valami ősi romot kísért.

A lány köhögéssel nyomta el a hisztérikus nevetést. – Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy egy álomból?

- Egy álomból? – Levet felállt, kezét a feje fölé emelte. – Ó, tökéletes. Az én álmaim semmi mást nem adnak csak kiszáradt szájat és begörcsölt nyakat, a te álmaid meg felbecsülhetetlen csecsebecséket adnak. Az élet annyira igazságtalan.”