Sorozat: Lords of Deliverance (#01)
Író: Larissa Ione
Megjelenés éve: 2011
Magyar megjelenés éve: Nem tudni róla, hogy van ilyen
Fülszöveg:
Itt vannak. Lovagolnak. Az Apokalipszis Négy Lovasa.
A neve Ares, és az emberiség sorsa nyugszik erős vállán. Ha veszít a gonosz erőivel szemben, a világ is elesik. Az Apokalipszis Négy Lovasának egyikeként sokkal erősebb, mint bármelyik halandó, de még ő sem küzdhet örökké a végzetével. Akkor nem, mikor saját testvére ármánykodik ellene.
Ugyanakkor van egy utolsó remény. Olyan ajándékkal rendelkezve, melyet az emberek nem tudnak vagy nem akarnak megérteni, Cara Thornhart a kulcsa a férfi biztonságának és kárhozatának. De Cara képbe kerülése áruló és több mint őrjítő, veszélyes vágynak bizonyul, mely találkozásuk pillanata óta kísérti őket. Az örök sötétség megakadályozásának megrázó ára is lehet: Cara élete.
Akkor találtam rá a könyvre, mikor egy jó paranormális regényt kerestem a Goodreads oldalán (Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a nagyszerű találmányt. Második legjobb barátod a Google mellett :)). Alig vártam már, hogy belekezdhessek, mert a tartalom, a borító és a kis részlet is azt sikította, hogy nekem ezt olvasnom kell.
Bevallom, még semmit nem olvastam Larissa Ione művei közül (de az biztos, hogy ezentúl a listán lesznek), és talán a Demonica sorozattal illett volna kezdenem, de Ares teljesen megbabonázott és magára vonta a figyelmem.
Hogy ne is szaporítsuk tovább felesleges csöpögésem az előzményekben, beszéljünk kicsit magáról a sorozatról. A Lords of Deliverance az írónő Demonica sorozatának egy spinoff-ja. Ahol a Demonica véget ér, ott kezdődik négy hősünk története. Adott négy, hatalmas erővel megáldott, olykor önmarcangoló és "szinte" magányos harcos, akik nem mellesleg szívfájdítóan jóképűek.
A könyv azonnal a lényegre tér, hőseinket megtámadják az úgynevezett hellhoundok (bivalyméretű, pokolbéli kutyák), az ő harapásuk az egyetlen, ami veszélyes a lovasokra nézve, hiszen hosszú időre megbénulnak tőle. A küzdelem majdnem mindenki számára jól végződik, de Reseph pecsétje eltörik, ezzel beindítva az Apokalipszis folyamatát, és gonosszá formálva a férfit. Ezentúl ő lesz Pestis és mindent elkövet, hogy testvérei pecsétjét is eltörje, kezdve Ares-szel, majd rászabadítsa az emberekre a világvégét.
Másik három lovasunknak azonban esze ágában sincs megadni magukat a gonosz énjüknek, ezért Ares fel is kerekedik megkeresni az egyetlen olyan dolgot, az agimortust, aminek vége a pecsétjének ketté törését jelentené. Sajnálatos módon, míg ő egy embernőn keresztül próbálja elkapni a szökött Bukott Angyalt, testvére gyorsabb és a férfi, aki testében hordozta Ares agimortusát bukottak híján kénytelen az egyetlen más lehetőséget választani: egy embert. "Szerencsétlen" módon a kiválasztott személy nem más, mint Cara, akinek a teste azonban a hellhounddal való kötődéssel sem elég erős annak hordozására. A lány haldoklik, és halála a világ és Ares sorsát is megpecsételné--minden értelemben. Ráadásul az Ares és Cara közt fellobbanó vágy sem segíti a helyzetüket. Mindennek tetejébe mindkettejüknek meg kell küzdeniük saját maguk démonjaival, hogy úgy mondjam. Cara képessége és Ares származása mindkettejük múltjára és jelenére csúnya felhőt vet.
Tetszett, hogy az állatok is kiemelkedő szereplők voltak. A hellhoundok mibenlétének rejtélye, a lovasok lovainak szeszélyei és viselkedése mind-mind hozzátett valamit a történethez. Imádtam Csata (Ares lova) kis jelenetét, miután Cara megmentette az életét. Egyik kedvenc idézetem is ehhez kapcsolódik, amit muszáj megosztanom veletek:
"- Most akkor kiengeded vagy sem?
Csata rúgott egyet a karján, mintha hallotta volna a hangját. Fenébe. - Csata, ki!
Megjelent Csata és ki gondolta volna, az helyett, hogy megbökte volna Arest köszöntésképpen, helyette Carához dörgölődzött.
- Szervusz, pajtás - dorombolta, a mén pedig még jobban hozzá dörgölődzött. Ostoba ló.
- Gyerünk - mordult fel Ares. - Cara, felsegítelek a...
Csata letérdelt. Kibaszottul letérdelt. Cara gúnyos mosolyt vetett Aresra és felmászott a nyeregbe. Csata felállt vissza a patájára, és mikor Cara előre hajolt Ares megesküdött volna, hogy Csata is mosolygott."
A könyv bőven tartogat meglepetést, és bár a végéig hajtogatod: Úgyis jó lesz a vége... Akkor is lerágod mind a tíz körmöd, mire az utolsó mondat után megkönnyebbülten teszed le a könyvet a kezedből. A regény--még ha az elején kissé unalmasnak is tűnik--az események beindulásával rabul ejti az olvasót és azt veszi észre, hogy az idő elszaladt és az utolsó mondathoz ért.
Mindenkinek ajánlanám ezt a könyvet, aki vonzódik a démonokhoz, annak is aki még nem és annak, aki csak egy érdekes, izgalmas és szórakoztató történetre vágyik, mert igen, megéri a rá szánt időt. Alig várom, hogy bele vethessem magam a folytatásba.
Szóval az értékelésem:
A történet: 5/5
A nyelv nehézsége: 3/5 (A démoni szavak és egyéb furcsa dolgok talán nehezíthetik némelyeknek az olvasást)
A borító: 6/5
A kedvenc karakterem: Csata, Ares
Amiért ajánlom: Mert nagyszerű, élethű karakterek (már amennyire egy démon lehet) egy nagyon jól kidolgozott történetben és világban.
Amiért nem ajánlom: Ilyen nincs, de talán egyeseknek az eleje vonatott lehet.
Néhány kedvenc idézetem:
"- Ugye tudod, hogy nagyon szórakoztató családod van? És én még azt hittem az enyém furcsa." (-->szarkazmus)
"Engedj magadhoz túl közel egy nőt, és miközben leszopja a farkad, kiszívja belőled az agyat és a férfiasságot is."
"Huh. Mentsd meg egy férfi lovát, és mindjárt rendes lesz. Erre emlékeznie kell legközelebb, ha egy halhatatlan harcostípussal kerül össze."
"Huh. Mentsd meg egy férfi lovát, és mindjárt rendes lesz. Erre emlékeznie kell legközelebb, ha egy halhatatlan harcostípussal kerül össze."
"- Nincs melltartó - lehelte az ajkába. - Köszönöm. Gyűlölöm azt a dolgot. A legostobább emberi találmány. A világon."
"Ez egy tű-a-szénakazalban szarság. És a szénakazal tűből van. Egy tűbolygón."
"Az Aegis harcosa hat hónapos terhes volt Eidolon gyermekével, és nézni, ahogy ikertestvére szül nem segített éppen a bátorságán. Úgy gondolta, milyen vicces, hogy halálra tud vagdalni egy vérszomjas démont, de egy olyan természetes dolog, mint a szülés megrengeti. Nem, mintha Kynan okolta volna ezért.Ő is szívesen fogott volna fel inkább egy golyót a belével, semmint kinyomjon egy bowling golyót a seggéből. A nők lenyűgözőek voltak."
"A kislánya rámosolygott--legalábbis mosolynak fogja venni azt a grimaszt, és ember, az egész szoba sugárzott. Ő sugárzott. Melegség öntötte el, ami hihetetlennek tűnt, mert olyan boldog és teljes volt már olyan régóta és nem gondolta volna, hogy az élete lehet ennél is jobb. De épp most lett az.
- Te vagy az én kis angyalom - mormogta. - Az édesanyád a naplementém és te vagy a hajnalom."
